Andrea Paolini Merlo
Gyarmati Zsófia
Balett Fotográfiái

Andrea Paolini Merlo

A táncművészeti és a koreográfusi hivatást tartom a fő mesterségemnek a Magyar Nemzeti Balettnél, és úgy gondolom, hogy a fotográfia ideális eszköz arra, hogy megragadjuk a tánc harmóniáját és szépségét. A test, lelkünk látható formájaként, a legközvetlenebb kommunikációs eszköz, amivel az ember rendelkezik, és ezt az eszközt a táncművészek teljes kontroll alatt tudják tartani. A hajlékony, karcsú, erős izomzattal rendelkező, állandóan fejlődő, szoborszerű alakjukkal a művészetnek szentelt atlétáknak tekinthetők. Szándékom az, hogy a fotográfiával megörökítsem ennek a mozgásban lévő művészetnek a véget nem érő pillanatait, ahol minden egyes táncművész "élő eszközzé" válik saját történetén és saját személyiségén keresztül. Úgy a koreográfusi, mint a fotográfusi munkámban alapvető dolognak tartom a táncművészekkel való kapcsolatot. Ez a kapcsolat mindig kétirányú és állandó kölcsönös inspiráción alapul.   

A fényképészettel, 1987-ben, az édesanyám szülőföldjén, a csodálatos Argentínában tett utazás alkalmával kezdtem el foglalkozni. Kevéssel a repülőgép indulása előtt az édesapám a kezembe nyomott egy 2,8/50-es Zeiss Tessar típusú objektívvel és Travemat fénymérővel ellátott, teljesen manuális, Exakta Varex IIb típusú fényképezőgépet. Azt a napot sohasem felejtem el.

Attól a naptól kezdve más szemmel kezdtem el szemlélni a világot: megtanultam meglátni és aprólékos figyelemmel értékelni a minket körülvevő összes csodát. Az Exakta fényképezőgép nélkülözhetetlen társammá vált. Utazásom három hete alatt apámat műszaki kérdésekkel ostromoltam, és minden egyes exponálás előtt perceken át figyelmesen tűnődtem. Ettől kezdve érdeklődésem folyamatosan nőtt, és csakhamar a részlet és a minőség megszállottjává váltam, gyakran megfeledkezve arról, hogy a művészi oldal kiemelése mindig sokkal fontosabb, mint a szakmai rész. Képzésem fontos állomása volt, amikor 1988-ban elolvastam Ansel Adams csodálatos három kötetét, és azonnal beleszerettem a művészetébe és a "zóna rendszerébe". Így, 1989-ben kezdtem el alkalmazni a középformátumú fotózást. Kezdetben a Pentacon Six típusú gépet használtam, majd a Hasselblad 500C és a Contax 645 típusú fényképezőgépekkel próbálkoztam. Ugyanabban az időben elkezdtem kísérletezni az előhívással, és a sötétkamrás fekete-fehér nagyítással.

A technológia és a fejlődés rajongójaként nagy érdeklődéssel követtem a digitális korszak eljövetelét. A photoshopok megjelenése azonnal elnyerte tetszésemet, ellentétben az első digitális fényképezőgépek megjelenésével. Így csak 2007-ben szántam rá magam, hogy elkezdjem használni a tükörreflexes, Canon "Full Frame" szenzoros digitális gépet, majd a Phase One középformátumú digitális hátfalat. Már 1998-tól elkezdtem figyelemmel kísérni és kipróbálni az Epson féle digitális nyomtatást és a szkennelési technikákat. Immár meg vagyok róla győződve, hogy ezek a technikák kivételes eredményeket produkálnak, ha szakértelemmel és megfontoltan használják őket.